“Az álom rejtett kis ajtó a lélek legmélyén és legmeghittebb zugában: arra a kozmikus őséjszakára nyílik, amely lélek volt jóval azelőtt, hogy én-tudat létezett volna, és lélek lesz jóval azon túl, amit egy én-tudat valaha is elérhet. ...Az álmok nem szándékos és önkényes kitalálások, hanem…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy földműves, akinek a szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át panaszosan bőgött, miközben a földműves megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg, és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg…

Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat. Elkezdődött a verseny. De a nézők közül senki nem hitt abban, hogy a békák közül egynek is sikerülhet feljutni a torony…

Oskar Adler az ember három különböző tudati állapotát három hasonlattal definiálja: kő a vízben, sószemcse a vízben és kendő a vízben.